Elsőre furán hangzik, hogy meg kéne tanulni az ízeket. 40 éve eszem/iszom folyamatosan, úgy gondoltam elég jó gyakorlatom van benne (végül is se éhen, se szomjan nem haltam még...). Hát nem, és ezzel fájdalmas volt szembesülni, főleg így, hogy egy, alapvetően az ízekre épülő világban keresem a helyemet.
A Mantrában voltam, "íz tanfolyamon". A program során 30 különféle mintát kell kóstolni (vizespohárban mindenféle szinű löttyök), és kitalálni mi lehet az (ami lehet valódi alapanyagból készült, nem koncentrátum vagy aroma). Egyszerűen hangzik? Tessék jelentkezni, elmenni, kipróbálni :-). Nagyon nehéz, több dolog miatt is. Egyrészt borzasztóan fárasztó (tényleg fizikai fáradtságot okoz a koncentráció), másrészt az egyetlen vigasztaló pont a megtépázott egónak, hogy a csapat többi tagja sem ismerte fel a diót... (A diót, amiből egy átlagos óvódás is komoly mennyiséget tol rövid idő alatt!).
Ez persze tanulható és fejleszthető készség (kell is tanulnom és fejlesztenem ez egyértelműen látszott), de nagyon érdekes mennyire nem működik a felismerés, ha nem látom hozzá amit eszem. Utólag persze majdnem mindegyik mintánál a "jééé, tényleg!" hangzik el (ha tudod mit kóstolsz, azt is érzed), de határozottan fontos tökéletesiteni a dolgot. Nem feltétlen csak a kávé miatt, hanem általánosságban is, sokkal több íz van egy átlagos ételben, mint amennyit felismerek/megkülönböztetek, tehát magamat fosztom meg élményektől.
Beismerés: a fekete ribizli mintán felismert "sima" ribizlire ha adok magamnak fél pontot, 10,5 pontom lett a 30-ból...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.